#Kiss Ernő

Draskovics: nem hibáztam a Kuwait Petroleum ügyében

Draskovics Tibor tanúmeghallgatásával folytatódott pénteken Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornok rágalmazás miatt indult büntetőpere. A tárgyaláson a volt pénzügyminisztériumi államtitkár azt mondta, nem járt el megengedhetetlen módon a Kuwait Petroleum ügyében.

MTI


Kiss Ernő a munkaügyi bírósághoz fordult

A munkaügyi bírósághoz fordult Kiss Ernő, volt XIII. kerületi rendőrkapitány, mert szerinte jogellenes volt, hogy nem ajánlottak fel neki egy másik, a képzettségének és a rendfokozatának megfelelő beosztást, miután eltávolították az állásából.

MTI

MN: vádat emeltek Kiss Ernő ellen

Ittas vezetés miatt került vád alá Kiss Ernő volt rendőr dandártábornok a Magyar Nemzet szerint. Kisst tavaly februárban kapták el, de előtte és utána is több talányos esemény résztvevője volt.

hvg.hu


Részben új eljárás Kiss Ernő ügyében

Részben új eljárást írt elő a Legfelsőbb Bíróság (LB) kedden Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornok alárendelt megsértése miatt indult ügyében, amelyben a Katonai Fellebbviteli Ügyészség indítványozott felülvizsgálatot a bűnösség megállapításáért.

MTI



Kiss Ernő azt állítja, megtámadták az utcán

Brutális támadás érte Kiss Ernőt azon az éjszakán, amikor vérző fejjel találtak rá egy fővárosi utcában - értesült a HavariaPress. A nyugalmazott dandártábornok ennek ellenére, a hírügynökség információi szerint nem kíván feljelentést, mert attól tart, hogy a végén még ővele szemben indítanának eljárást, esetleg a hatóság félrevezetéséért.

HavariaPress


Magánklinikán ápolják tovább Kiss Ernőt

Egy magánklinikára szállíttatták át hozzátartozói a Honvéd Kórházból Kiss Ernő nyugállományú rendőr tábornokot, akit csütörtökön hajnalban vittek kórházba a mentők a XII. kerületből. Kiss Ernő állapota súlyos - értesült a HavariaPress.

HavariaPress

Életveszélyben van Kiss Ernő

Súlyos koponyasérülést szenvedett Kiss Ernő nyugállományú rendőr tábornok. Állapota életveszélyes, mesterségesen altatják - értesült a HavariaPress.

HavariaPress



Kétszer is ittas vezetésen kapták Kiss Ernőt

Alig egy óra elteltével kétszer is ittas vezetésen kapták a rendőrök kedd hajnalban Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornokot Budapesten, a III. kerületben - erősítette meg az MTI-nek egy neve elhallgatását kérő rendőrségi forrás az atv.hu értesülését.

MTI